A Forrás /Kecskemét/ folyóirat 5. száma Kárpátalját mutatja be. Soós Kálmán vitába szállt azzal az állítással, amely Kárpátalját önálló alakulatként tárgyalja, visszavetítve azt a VI. századig. Hangsúlyozta: "Kárpátalja a XX. században - 1918 után - mesterségesen létrehozott jogi-politikai egység. Ezzel a névvel jelölték a trianoni békediktátummal Magyarországtól Csehszlovákiához csatolt területet, amelyen egy természeti tájegységet, az Északkeleti Kárpátokat, illetve az egykori Ung, Bereg, Ugocsa s részben Máramaros, kisebb mértékben Szabolcs /3 község/ és Szatmár megyék /1 település/ területét szokás érteni. Kárpátalja tehát modern fogalom." Csernicskó István Kárpátalja lakosságának nemzetiségi megoszlását ismerteti az 1989. évi szovjet népszámlálás adatai alapján: ukrán 976 749 /78,4 %/, magyar 155 711 /12,5 %/, orosz 49 458 /4 %/, cigány 12 131 / 1 %/, román 29 485 /2,4 %/, szlovák 7 329 /0,6 %/, német 3 478 /0,3 %/, zsidó 2 639 /0,2 %/, Kárpátalja lakossága: 1 245 618 fő. Beregszász lakosságának 1910-ben 96,4 %-a magyar volt, 1989-ben 51,7 % /15 125 fő/, Ungvár lakóinak 62 %-a volt magyar 1910-ben, 1989-ben már csak 7,9 %-os az arányszámuk /9 179 fő/. /Lapszemle rovat. = A Hét (Bukarest), jún. 19./
2001. április 24.
Dr. Kovách Géza tavaly december óta a Magyar Tudományos Akadémia határon kívüli köztestületének tagja. Az MTA elnöke, Glatz Ferenc kézjegyével ellátott hivatalos értesítést éppen 75. születésnapján kapta kézhez. Az ismert aradi történész Budapesten az Országos Levéltárban és több vidéki város levéltárában búvárkodott. Készülő nagy lélegzetű munkájához - A tiszántúli megyék jobbágyviszonyai a XVIII. század második felében és a XIX. század elején - gyűjti a dokumentumanyagot. Elmondta, hogy az MTA köztestületi tagsága biztosít lehetőséget a kutatás anyagi bázisának fedezésére. Dr. Kovách Géza a levéltárakban lejegyezte Arad, Békés, Bihar, Csongrád, Szabolcs, Szatmár és Ugocsa egykori megyék Mária Terézia-kori úrbéri tabelláit. Megjegyezte, hogy se a magyar, se a román történetírás nem dolgozta fel ezt a témakört. Valószínűleg azért, mert sziszifuszi munkáról van szó. Az említett megyék úrbéri statisztikájának a feldolgozása azt jelenti, hogy több mint 1000 tabellát böngészett át, s jegyzett le. Mindez a Bánságról szóló munkája folytatása lenne, de másik régióban. /Eltüntetni a "fehér foltokat" A történeti statisztika nem költészet, hanem szigorú tény. = Nyugati Jelen (Arad), ápr. 24./ Kovách Géza említett könyve: A Bánság demográfiai és gazdasági fejlődése - 1716-1848 /Szeged, 1998/
2002. augusztus 1.
A napokban jelent meg Elek Imre, Szatmárnémetiben élő tanár szülőfalujáról szóló, 368 oldalas monográfiája /Túrterebes, Solstitiu Kiadó, Szatmárnémeti/. Elek Imre 1950-ben született, elvégezte a Babes-Bolyai Tudományegyetem földrajz-német szakát. Öt éve a Kölcsey Főgimnázium tanára. Az általa szerkesztett német nyelvtankönyv 5000 példányban jelent meg. Ugocsa vármegye iratai Kárpátalján vannak, Nagyszőlősön és Beregszászon. Ezekhez ma egy romániai kutató nem tud hozzáférni, pedig rengeteg új adat kerülne a felszínre a megye egyes településeiről. A szerző 220 helynevet gyűjtött össze. Támogatást nem kapott, ezért saját költségén jelentette meg a könyvet. /Fodor István: Monográfia, saját költségen. Megjelent Elek Imre Túrterebesről szóló könyve. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), aug. 1./
2004. március 24.
Márc. 23-án tartották Szatmárnémetiben, a székesegyházban a 200 évvel ezelőtt megalakult Szatmári Római Katolikus Egyházmegye jubileumi ünnepségét. Schönberger Jenő megyés püspök köszöntötte a meghívottakat és ismertette a nap jelentőségét: "A szatmári egyházmegyét szatmári székhellyel I. Ferenc osztrák császár és magyar apostoli király 1804. március 23–án hasította ki az egri egyházmegyéből. Ezt VII. Pius pápa még az év augusztus 9–én pápai bullájával szentesítette. A királyi Magyarország akkori legfiatalabb püspöksége öt vármegye területét ölelte fel: Szatmárét, Ugocsáét, Máramarosét, Beregét, Ungét, és néhány szabolcsi település is ide tartozott. A trianoni békeszerződés után az egyházmegye három részre oszlott: 44 plébánia 80 pappal és 75 ezer hívővel Romániához került. 1991–ben az egyházmegye újjáalakult Reizer Pál püspök irányításával, az azóta eltelt időszaknak megvannak az eredményei." Az ünnepi szentmisét dr. Jakubinyi György gyulafehérvári érsek magyar, német és román nyelven celebrálta. A szentmisén német nyelven Lerm István, román nyelven Anton Diacu, az új román római katolikus plébánia plébánosa, magyar nyelven Láng Pál kanonok, a székesegyház plébánosa olvasott fel szentleckét. Megjelent többek között Bálint–Pataki József, a HTMH elnöke, Íjgyártó István, bukaresti magyar nagykövet, Soós Károly, a Márton Áron Társaság titkára, Ilyés Gyula Szatmárnémeti alpolgármestere, Szabó István, a Szatmár Megyei Tanács elnöke és Bekő Tamás, Nagykároly polgármestere. /Elek György: Kétszáz éve alapították a Szatmári Római Katolikus Egyházmegyét. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), márc. 24./
2005. június 17.
Székelyudvarhelyen az első világháborút követő hatalomváltáskor két jelentős alkotást tüntetett el a román hatalom: az 1896-ban emelt millenniumi emlékművet, illetve a Vasszékelyt. Az utóbbit a román katonák 1919 januárjában először megcsonkították, majd lerombolták. Egy megmaradt darabját ma a múzeum őrzi. A város 2000-ben ismét felállította a Vasszékelyt az első és második világháború udvarhelyi áldozatainak háborús emlékműveként, a bronzszobor Szabó János alkotása. Arra is vannak tervek, hogy a millenniumi emlékművet is visszaállítsák. A két fekvő oroszlán által közrevett emlékoszlop két darabja megmaradt, ezeket a Haáz Rezső Múzeum őrzi. 1915-ben a Kuvar-szikla oldalába a város vezetősége két domborművet készíttetett, Ferenc József osztrák–magyar és II. Vilmos német császár portréival. Ezeket is leverték a hatalomváltáskor, viszont a domborművek nyomai egészen a közelmúltig felfedezhetők voltak, csupán a benzinkút átépítésekor tűntek el véglegesen. Ugyancsak eltüntették az 1940 szeptemberében felavatott országzászlós emlékművet az öt címerrel (Magyarország, Erdély, Udvarhely vármegye, Székelyudvarhely városa és Pestszentlőrinc testvérváros címerei). 1945 után két mellszobrot állítottak, a hodgyai születésű Józsa Béla szobrát 1961-ben, a kőszobor ma a múzeum udvarán van. 1990. december 8-án az iskola udvarán Benedek Elek szobrát állították fel, Szabó János alkotását. Dr. Petru Groza /1945 márciusa és 1952 júniusa közötti miniszterelnök/ szobrát 1974-ben avatták fel, alkotója nem ismeretes, a márványból készült szobrot Bukarestből hozták. A szobrot 1990 januárjában eltávolították, azóta az iskola egyik raktárában van. 1979-ben állították fel Székely József szobrászművész Kibontakozás című fém térplasztikáját az akkori Olympia mozi előtt. A 18 méter magas alkotást szintén a rendszerváltás után, az épület felújításakor tüntették el. Az 1969-ben a városi parkban felállított Napozó nőt (szintén Székely József alkotása) ledöntötték néhány évvel ezelőtt, de napok múlva helyére tették. A szobrász információi szerint egy más városból jött női kézilabdacsapat tagjai voltak a tettesek, dühükben, a sportcsarnokban elveszített mérkőzés után. /Katona Zoltán: Ledöntött szobraink és emlékműveink. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), jún. 17./
2005. november 29.
Erdély fejedelmévé választásának 400. évfordulója alkalmából Bocskai Istvánra emlékeztek a hét végén Szatmárnémetiben és Szárazberken, a szatmárnémeti Szent István Kör, a református egyház és az RMDSZ rendezésében. Szatmárnémetiben A hit és a szabadság védelmében címen történelmi előadást tartottak: Sipos Gábor kolozsvári egyetemi docens, Kereskényi Sándor muzeológus, Mandula Tibor, Muhi Csilla és László Benjamin szatmári tanárok. Szárazberken, abban az ugocsai községben folytatódott a megemlékezés, ahol a szatmári nemesség 1605-ben az Erdélybe tartó Bocskai Istvánt fogadta. A helyi református Kónya László történelemtanár méltatta Bocskai tevékenységét. A templomkertben két éve állított Bocskai-szobornál Kereskényi Gábor, az RMDSZ szatmárnémeti szervezetének elnöke a nagy fejedelem mához szóló üzenetéről beszélt. /Bocskai Istvánra emlékeztek. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 29./
2006. április 19.
Három évvel ezelőtt rendhagyó kezdeményezést valósított meg a történelmi Ugocsa vármegye területén található református egyházközség. Halmi, Túrterebes, Dabolc, Kisbábony, Tamásváralja, Nagytarna, Túrterebeshegy gyülekezetei létrehozták azt az egyesületet, amely az Ugocsai Hegyi Traktus nevet viseli, és amelynek célja a vidék lelkipásztorai, gyülekezeti, presbiterei közötti viszony elmélyítése. Az egyesület kezdeményezésére húsvét előtt jelent meg a Református Ugocsa című gyülekezetei lap második száma, amelyben a halmi református templom történetéről is szó esik. A lap a helytörténetre is nagy hangsúlyt kíván fektetni: az első számban például a túrterebesi református templom története volt olvasható. /fi): Református Ugocsa. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), ápr. 19./
2006. július 7.
Terjedelmes kötetet jelentettek meg Parajd múltjának elkötelezett kutatói, Csiki Zoltán magyartanár irányításával mindent begyűjtöttek, ami e sóvidéki nagyközség történetével kapcsolatosan fellelhető. A Rapsóné öröksége /Corvin Kiadó, Déva, 2006/– így, egy n-nel él a hétköznapi nyelvhasználatban e név – című kötet tudományos igényességgel dolgozza fel a település földrajzát, történelmét, művelődési hagyományait. A legtöbb írás szerzője a kötetet gondozó Csiki Zoltán, kívüle Horváth István, Ozsvát Pál, Vécsei András vállalkozott egy-egy szakterület feldolgozására. Esetenként nem volt könnyű hozzájutni a forrásanyagokhoz. Ezzel kapcsolatban megjegyezte Csiki Zoltán: „Jó lenne, ha a Csíkszeredai Állami Levéltárban csökkenne a bürokrácia, és elkelne egy-két magyar nemzetiségű alkalmazott is. A csak bizonyos napokban működő, napi 3-4 órai konzultálási lehetőség évekre nyújtja a kutatást, amit másképpen néhány hét alatt is el lehetne végezni.” /Borbély László: Tanulmányok Parajd múltjából. = Hargita Népe (Csíkszereda), júl. 7./ Egy fejezet a könyvből:Adalékok a tanügyben uralkodó légkör megismeréséhez az 1989 előtti évtizedekben Új élet, új nevelő című füzetecske (1946), majd a Hogyan tanítsunk? lesz az új rendszer nevelési vezérkönyve. Kezdetben még a lelkészek oktatják a vallást az iskolában, megünnepelhetik március 15-ét, október 6-át, a reformáció napját, mindenszentek, halottak, Gyümölcsoltó Boldogasszony, húsvét, áldozócsütörtök, pünkösd, gyertyaszentelő, karácsony, madarak és fák napját. Az olvasmányok, versek között még ott van A rab gólya, Árpád sírja, Mátyás anyja, E rab föld mind az én hazám, és a Hideg szelek fújdogálnak című dalt is énekelhetik. Földrajzból még Erdély, a vármegyék, Küküllő vidéke, Udvarhely vármegye a kiindulópont. Történelemből a fontosabb magyar királyok, Szent István, A magyarok Levédiában típusú leckék szerepelnek. Új: Sf. Dumitru, január 24-e mint nemzeti ünnep, Mihály román király, november 7. és augusztus 23. az átállás napjának megünneplése. A falon még a román király arcképe van. Megtiltották a Bocskai-sapkák hordását (1946), Magyarország térképének el kell tűnnie az iskolákból, és rendelkezés szerint „a tanszemélyzet engedély nélkül állomáshelyét nem hagyhatja el”. Felettesekkel csak a fokozatokat betartva léphettek kapcsolatba. A tanítóktól életrajzokat kérnek, összeszedik és máglyán égetik el a tiltott könyveket, a múlt emlékeit, a nyugdíjasoknak megtiltják a tanítást (1947), külön rendelkezés foglalkozik a megszólításokkal és köszönéssel (1949), az orosz nyelv kötelezővé válik a IV. osztálytól, újjászervezik a tanfelügyelőségeket (1948. XI. 15.), megszüntetik az iskolatanácsokat (1949), kötelező a Szovjetunió népszerűsítését szolgáló ARLUS helyi szervezeteinek megalakítása (1948), Lenin halálának, a szovjet hadsereg megalakulásának megünneplése. A tanítók fejadag szerint kapják a cukrot, a kenyér- és ruhapótlékot, 1947-ben három hónapig nincs fizetés, vezényszóra alakulnak a szövetkezetek, amelyeknek létrehozásában a kádereknek elöl kell járniuk: iskolaszövetkezetek, „Összetartás” fogyasztási szövetkezet, Székelység elnevezésű szövetkezet, Economat (1946–1947). 1948-ban a román király képét kötelezően Groza Petru képe váltja fel az osztályfalakon, a címerek is megfelelően változnak. Annyi gyűjtést kell végezni, hogy még a puszta felsorolásuk is nehéz, s ma már kevesen tudnák megmondani ezek hasznát: vadgesztenyegyűjtés, fahamu-, cserebogár-, üveg-, csont-, szurok-, kalász-, bükkmag-, gyümölcs-, gyümölcsmag-, később kökényvirág- és csalánlevélgyűjtés, kötelező selyemhernyó-tenyésztés ott, ahol az egész faluban két kézen meg lehet számolni az eperfákat. De gyűjtöttek a napközi otthon, a moldovai magyar tanítók és iskolák megsegítésére, míg kimondatott, hogy a csángóság nem „igényli” az ördög nyelvének tanítását. Kötelező gyermek- és ifjúsági kórusok megfelelő repertoárral, állandó kórusünnepségekkel, színjátszó versenyek, szervezett rádióhallgatások felnőttek és tanulók számára, havi jelentések a népművelésről, faliújságversenyek, a kádereknek részt kellett venniük a vetési mozgósításokban (ún. vetési csata), állandó ideológiai előadások, a vizuális agitáció frissen tartása stb. Aki saját fejével mer gondolkozni, annak az eltávolítás, nehéz börtönévek, emberi lényének megsemmisítése következnek. Nem egyedülálló Parajd tanügyi helyzetében Fülpösi Jenő magyar szakos esete. (Kilenc évre ítélték el nyelvtanórán diktált példamondatai miatt.) A tanító mozgósító plakátokat ír, gyűlésekre hívó megjelenésre kilincsel, házal a szükségletek szerint. A falvakat a „fekete autók” járják, s ha valaki ellene mer agitálni, azonnal elviszik, kanálisokban hálatják, a fogait az első találkozáskor beverik, sortüzeket adnak le a falvakra, éppen templomból távozó lakosságára, hogy aztán a kultúrotthonokba térített közösségekkel aláírassák a belépési nyilatkozatot. Az erdőcsináldi, nyárádszeredai vagy a vadasdi tanítót és másokat főbelőttek, ezrek élnek a Kárpátokon túli csupasz területekre száműzve (soknak az új nevét és megválasztott nemzetiségét is a hatalom adja a kezébe), mások a Duna-deltában vívják élethalálharcukat a létért! Például Fülöp Ferenc innen való későbbi erdőszentgyörgyi református esperes, sok más környékbeli különböző rangú emberrel együtt. Parajdon sokan átmenetileg nem mutatkoznak, s ha nappal is zárt kapuk előtt népesebb agitáló csoport jelenik meg, a gazda begyakorolt mozdulatokkal távozik a telek hátsó részén valamelyik erdőrengeteg felé. Az évtizedekig uralkodó politikai szellemet jól bizonyítják a kor tankönyvei. Az V. osztály számára írt Énekeskönyv, Állami Tanügyi és Pedagógiai Könyvkiadó, Bukarest, 1960, a hangszerek bemutatása mellett a nagy tömegeket mozgató kórusok képe, Románia állami himnusza és a kötelező Internacionálé mellett, román és magyar nyelven hirdeti a határtalan derűlátást. Ennek az alapja a közösbe terelt gazdálkodás, a hadsereg, a bányászat, a traktorokról, szovjet hatalomról, pártról szóló dicshimnuszok, indulók.
2006. augusztus 7.
Idén nem gyűlt össze elég gyerek ahhoz, hogy érdemes lenne fenntartani a Dabolci Általános Iskolát: a diákok Halmiba ingáznak majd. A kis falu óvodája viszont nem szünteti be tevékenységét. Riskó György 1968–tól 1997–ig tanított az ugocsai faluban, jelenleg is itt él. Riskó György a jelenleg Ukrajnához tartozó Feketeardón született, amely pár kilométerre van csupán Halmi községtől. Szatmárnémetibe járt iskolába, a Kölcseybe. Amikor bejöttek az oroszok, lezárták a határt. Karácsony előtt haza akart menni, de már akkor nem engedtek vissza: itt ragadt Romániában. Édesanyját többé soha nem látta, még a temetésére sem mehetett el. Sőt, több tíz év telt el addig, amíg megszerezte a román állampolgárságot. Évi 100 lej tartózkodási illetéket kellett fizetnie ebben az időszakban, és attól függően nyilvánították csehnek, orosznak, magyarnak, hogy éppen melyik nemzetiségbelinek kellett többet fizetnie azért, hogy itt élhessen. Utána pedig „hazátlannak” nyilvánították. A dabolci iskolába 1968–ban került, akkor valamivel több mint harminc gyerek járt ide. Riskó György fájó szívvel veszi tudomásul azt, hogy megszűnik a dabolci iskola. A szülők inkább a két kilométerre lévő Halmi községközpontba járatják gyermekeiket. /Fodor István: Dabolc: ősztől megszűnik az iskola. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), aug. 7./
2007. január 9.
Aránylag kevesen tudják, hogy nemcsak román, hanem magyar görög katolikusok is élnek Erdélyben. Legnagyobb közösségük Szatmár megyében (az Ugocsával, Kárpátaljával határos részeken) van, ahol számuk meghaladja a 11 ezret. Csupán a szatmárnémeti Szent Miklós egyházközséghez közel háromezren tartoznak, de több száz fős gyülekezetük van Sárközújlakon, Kökényesden, Csedregen, Nagypeleskén, Lázáriban, Mikolában, Túrterebesen és még számos településen. Tíz parókiájukon ugyanennyi pap és egy segédlelkész szolgál, további két teológiát végzett fiatal felszentelésére két éve várnak. Templomaik száma meghaladja a húszat, köztük vannak olyanok, amelyek mind építészetileg, mind pedig egyház-művészetileg igen jelentős értéket képviselnek. Minderről többet lehet megtudni abból a könyvsorozatból, amely az új esztendővel együtt indult útjára, Romániai magyar görög katolikus templomok címmel. Az első kötetben Terdik Szilveszter és ifjabb Pallai Béla a nagypeleskei templomot mutatja be. /Sike Lajos: Magyar görög katolikus templomok Erdélyben. = Új Magyar Szó (Bukarest), jan. 9./
2007. január 29.
Január 27-én Fehérgyarmaton megalakult a „Bethlen Gábor Tündérkertje” – az Ung–Tisza–Túr Területi Csoportosulás. A Kárpát-medence északkeleti térségeiben, a hajdani Zemplén, Bereg, Ugocsa és Szatmár megyék területén van ez a csoportosulás, melynek integrált vidékfejlesztési programja közel négyszázezer ember életminőségének javítását tűzi ki célul. Ez a térség – a szlovákiai Vajántól a romániai Túrterebesig, az ukrajnai Gáttól a magyarországi Túristvándiig – elmaradott régió. A térségben magas a képzetlen és jelentősen alulszocializált lakosság száma. Ezen szeretnének változtatni. Dr. Tilki Attila országgyűlési képviselő, Fehérgyarmat polgármestere, Lakatosné Sira Magdolna, Túristvándi polgármestere (Magyarország), Koczán Levente, Túrterebes polgármestere (Románia), Czinke István, Vaján polgármestere (Szlovákia), Lőrincz Béla, Gát polgármestere (Ukrajna). Jelen volt Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke is. /Márkus Mónika: Megalakult az Ung–Tisza–Túr Európai Területi Csoportosulás. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), jan. 29./
2008. október 24.
Több éve hagyománynak számít az ugocsai presbitertalálkozó, amelyet ebben az évben Halmiban rendeznek meg. Október 26-án, vasárnap ismét találkozóra gyűlnek egybe a történelmi Ugocsa területén található református egyházközségek presbiterei. Balogh Béla nyugalmazott nagybányai levéltáros a hajdani Ugocsáról tart előadást, Fodor Lajos a halmi református templom tornyának 150 évvel ezelőtti építését eleveníti fel. A szomszédos kárpátaljai egyházközségek presbitereit is várják a találkozóra. /(fodor): Ugocsai Presbitertalálkozó. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), okt. 24./
2009. december 10.
A hajdani Ugocsa vármegyét mutatja be a Szatmár Megyei Múzeum által szervezett tárlat. Szőcs Péter igazgatóhelyettes közölte, a múzeum ukrajnai partnerével közösen nyert egy európai uniós pályázatot, ennek költségein kutatták Ugocsában a műemlékeket, a népi építészet még fennmaradt jellegzetes darabjait, a különböző tárgyi emlékeket, de rögzítettek interjúkat és népdalokat is. /Kiállítás Ugocsáról. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), dec. 10./
2009. december 16.
Szatmár Megyei Múzeum égisze alatt működő posztModern Távlatok művelődési műhely december 15-én a Művészeti Múzeumban tartott tanácskozásának előadója Diana Iegar történész volt, aki készülő doktori dolgozatának egyik fejezetét mutatta be Ugocsa vármegye a 15-17. században címmel. A felkért hozzászólók Szőcs Péter régész-történész, Liviu Márta régész és Kiss Kálmán helytörténész méltatták az előadást. /PosztModern tanácskozás. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), dec. 16./
